Jani egy végtelennek látszó alagútban zuhant lefelé. Mindenféle színek őrjöngtek körülötte, táncoltak miközben őt valami csodálatos gravitáció vonszolta lefelé, egyre csak lefelé.Formák váltakoztak, és hangok, képek, zajok. És mégis, békés volt ez az aláhullás. Haja lobogott, csapkodott -mint egy madár-gondolta, és már repült is. Sose látott, meseszerű és hihetetlen tájak fölött szállt, kanyargott, és ez borzasztóan jó volt. Aztán elmosódott minden, és ő egy erdőben találta magát, ahol mozogtak a fák, és ismeretlen lények repkedtek a feje fölött kísérteties hangokat hallatva. Kiszakadt magából, és elkezdett rohanni. Egyenesen át az erdőn, réteken, miközben iszonyúan rettegett. Tudta, hogy ez nem ő, hiszen otthagyta magát az erdőben. De nem akart megállni, mert nem tudta mi lesz, körbenézni se akart, csak száguldott. Majd egy erős ütést érzett, és elesett. Kábultan feküdt, és semmit se értett. Sose fájt még ennyire semmi, úgy érezte összetört a koponyája. Felült, és kinyitotta a szemét. Az utcán volt. A feje fölött egy közlekedési tábla. Megkönnyebbülten visszadőlt, és elmosolyodott. A trip elmúlt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.